A bőr önmaga

A Bioderma 2018-as, éves PR tenderén elnyertük a márka bizalmát. 🙂

Szeretjük, ha egy ilyen magas minőséget képviselő márkával dolgozhatunk, különösen, ha új színt vihetünk annak kommunikációjába is.

A közös munka keretében egy országos piackutatásban vehetünk részt partnerünkkel, a Sellmore-ral, majd a kutatás eredményeire alapozva a sajtónak, fogyasztóknak és a szakmának egyaránt érdekes PR kommunikációt folytathatunk.

Ennek felépítése persze különböző eszközök és csatornák integrálását kívánja, hiszen egyszerre kommunikálni ennyire különböző célcsoportoknak csak így lehet.

Fényvédelem Hete kampány során szerveztük meg első eseményünket a márkával 2018 áprilisában. Ezt a Téli Varázslat követte, melyre 2019 januárjában került sor a Haris parkban. Az esemény Dr. Kádár Annamária Topi és Kató című meséjére épült, amit a méltán híres gyermekpszichológus külön erre az alkalomra írt. A mesét Kovács Patrícia adta elő, aki már a Fényvédelem Hete kapcsán is együttműködött velünk. A kerekasztal beszélgetés során Patrícia, megosztotta velünk tapasztalatait édesanyaként, valamint Dr. Csoma Zsanett gyermek bőrgyógyász ismerette velünk az atópia testi-lelki hátterét. A beszélgetést Buza Kriszta (MissionLab) vezényelte le.

 

Támogató eszközök:

  • PR
  • Influencer marketing
  • Rendezvényszervezés
  • Gyártás, kivitelezés, koordináció
  • Videó
  • Fotó
0